Tanulnak-e egymástól a macskák?
A macskák igen jó megfigyelok, és a látottakat ügyesen hasznosítják, ezt igazolta számos kísérlet. Az egyik kísérletben egy csoport macskának azt a feladatot adták, hogy próbáljanak kijutni egy zárt térből az ajtó zárjának kinyitásával. A macskák a feladat végrehajtása közben egyedül voltak. Egy másik csoport macska esetében azonban a csoport tagjai megfigyelhették ahogyan társuk megpróbálja kinyitni az ajtót. Ebben a csoportban a sikeres ajtónyitást követően a többi macska sokkal rövidebb idő alatt oldotta meg a feladatot, mint annak a csoportnak a tagjai, amelyeknek nem volt módjuk társaikat a próbálkozás közben megfigyelni. Egyébként a macskák ügyességére utal az is, hogy a magányosan próbálkozó macskák is jobb időt „futottak", mint a hasonló feladatot megoldó majmok átlagideje. A macskakölykök anyjuk cselekedeteit utánozzák, így tanulnak meg zsákmányt ejteni. A macskakölykök megfigyelése során is feltűnik, hogy a testvérek gyakran utánozzák egymást, ha az egyik bemegy az almos-tálba, hamarosan követik őt a többiek, ha az egyik kismacska galacsinnal játszik, a másik is éppen azt akarja tenni, és így tovább. Szembetűnő az is, hogy a kölyökmacskák milyen elmélyülten figyelik a környezetükben bekövetkező történéseket. A megfigyelésen alapuló tanulás terén ügyesebbek, mint a kölyökkutyák. Érdekes, hogy különbséget tesznek az anyjuk és más felnőtt nőstények között. Egy kísérletben egyes kölyköknek módjuk volt megfigyelni ahogyan az anyjuk egy rúd lenyomásával ételhez jut, mások egy idegen nostényt figyelhettek meg hasonló helyzetben. Azok a kölyökmacskák, akik az idegen macskát nézték, hosszabb idő alatt tanulták meg, hogy a rúd lenyomása ételt eredményez, mint azok, amelyek az anyjukat figyelték meg. Azok a kölykök, akiknek nem volt módjuk sem az anyjukat, sem más macskát ilyen helyzetben megfigyelni, nem jöttek rá maguktól arra, hogy a rúd lenyomásával ételt szerezhetnek. Korábban a viselkedéskutatók úgy gondolták, hogy csak a főemlosök képesek bizonyos készségek elsajátítására. Mára már világos, hogy a macskák is megtanulnak tanulni. Elsosorban az anyjuktól, testvéreiktől, késobb pedig a környező világban tapasztaltak megfigyeléséből.