Melyik okosabb: a kutya vagy a macska?
A macskákat felületesen ismerő emberek gyakran ragadtatják magukat olyan kijelentésekre, hogy: „a kutya okos, a macska nem", „a macska nem törődik a gazdájával és nem tudja érzelmeit kimutatni". Ezzel persze nem valódi igazságot mondanak ki, mindössze leleplezik azt, hogy milyen keveset tudnak a macskáról. Az igaz, hogy a kutyák több, mint 10.000 éve élnek emberi társaságban (és ez alatt sem tanulták meg, hogy vannak jó és rossz gazdák, hiszen hajlamosak vég nélkül eltűrni a gazda kegyetlenségét is), míg a macskák mindössze 3.500 éve „társultak" az emberrel, de azt is csak módjával. Ezért sokkal kevésbé függnek tőle. A kutya és a macska eltérő viselkedésének oka a két faj különböző életmódjából ered. A kutya falkaállat, életét a kutyák csoportjában éli le, s hajlandó alávetni magát a vezérkutya akaratának. Társállatként az embert tekinti ennek.

A macska azonban egyedül él, vadászó technikája nem igényli a más macskákkal való együttműködést, jól elvan egyedül, ezért az embert is csak mellérendelt szerepben tudja elfogadni. Az emberi érzelmek skáláján az egyik póluson helyezkednek el azok, akik boldogsága teljes egészében egy más személytől függ. Az ilyen emberek megszállottan igyekeznek befolyásolni a másik ember viselkedését. A másik póluson azok állnak, akik kifejezetten függetlenek, úgy vélik nincs szükségük senkire. Ez akár addig is fajulhat, hogy teljesen mellőzik a társadalmi érintkezést. E két véglet között helyezkedik el az a fajta egymástól való függés, amelyet az jellemez, hogy képesek vagyunk mások nélkül is különféle érdeklődéseinknek élni, határt szabni a másokkal való kapcsolataink mélységének, élvezni az egyedüllétet, épp úgy, mint alkalmanként mások társaságát.

A macskák az egymásrautaltság tekintetében szükségleteik nagyjából kétharmadát önmaguk is ellátják, a maradék harmadot áldozzák emberek, macskák és más állatok társaságára. Azokból az emberekből válnak jó macskagazdák, akik nem tapadnak görcsösen embertársaikra, hanem tiszteletben tartják mások érdeklődését, igényeit. A mástól függő embertípus úgy érzi a macska nem eléggé igényli a társaságát, nincs rá szüksége, míg a teljesen független típus nyűgnek érzi a macska gondozásával járó kötelezettségeket.

Visszatérve az eredeti gondolatra, a kutyák hűségesek, szófogadóak, teljesen alávetik magukat a gazda akaratának, s ez örömmel tölti el a gazdát, mert érzi, hogy uralja az állatot és azt is, hogy az állatnak szüksége van rá. A macskákat filozófusi szemléletük távol tartja a kitörő érzelmektől, nem lihegnek, nem ugatnak és nem ugrálnak, ha a gazdi hazatér. Az ő eszköztáruk finomabb, egy tekeredés a láb körül, vagy akár csak egy örömteli szemhunyorítás a gazdára, náluk felér a kutya zajos üdvözlésrohamával. Értelmi képességeik nem különböznek, csak az a mód, ahogy a különálló fajukra jellemző képességeiket kifejezik. A kutyák emberrel való kapcsolatukban ugyanazokat a gesztusokat, testbeszédet, hangjelzéseket használják, mint fajtatársaikkal. E tekintetben a macskák túllépik a fajukra jellemző viselkedés határait, hiszen a természetben a macska egyedül él, nincs alkalma, sem vágya társához simulni, mint ahogy azt a gazdájával teszi, amikor az ölébe kuporodik a tévé előtt.

A kutya és a macska értelmi képességei között nincs különbség, csak a viselkedésüket motiválja más.